Western Makkabeus - hamarosan a mozikban
2004. március 19. 11:15
Az antiszemitizmussal vádolt Mel Gibson szerint a Makkabeus felkelés története egy westernhez hasonlít. Az amerikai színész-rendező az ABC rádióműsorában tett nyilatkozatára reagálva a Rágalmazásellenes Liga vezetője megjegyezte: félő, hogy Gibson kezei között a zsidók elvesztenék a háborút.
Korábban
Nem kizárt, hogy megtalálták azt a ládikát, amely Jézus testvérének, Jakabnak a földi maradványait őrzi. Az osszuárium, mely egy jeruzsálemi magángyűjtemény tanulmányozása során került a figyelem középpontjába, tárgyi bizonyítéka lehet Jézus létezésé
Mel Gibson, akit a Passió című filmje miatt antiszemitizmussal vádolnak, az ABC rádióműsorában elmondta: a jeruzsálemi szentély újravatásának történetét, a hanukka ünnep hátterét készül filmre vinni. A Makkabeusok az i.e. 2. században történt felkelése és Júdea ideiglenes függetlenségének kivívása az amerikai színész-rendező szerint "olyan mint egy western".
IV. Antiókhosz ugyanis akkor rendeleti úton megszüntette a mózesi törvényeket, a Tóra olvasását, a zsidó vallásos hagyományokat, a szombat megtartását - az Ábrahám szövetségébe való felvételt pedig megtiltotta. Ehelyett a hellén életformát, a görög többistenhitet és Zeusz tiszteletét erőltette, kötelezve a lakosságot, hogy az áldozati disznó húsából egyék.
Ekkor, i.e. 167-ben tört ki a Makkabeus-felkelés, amelynek elindítója egy idős pap, Matitjáhu volt, aki öt fiával (Júda, Eleázár, Jonathan, Jochanan, Simon) elűzte a kisvárosukba, Modiinba érkezett görög katonaságot. Gerillaháború kezdődött, amelynek vezére az egyik fiú, Júda lett, akit Makkabinak, "Pörölynek" neveztek. A vallásszabadságért vívott harc a politikai függetlenségért vívott küzdelemmé változott: a lázadók három évvel később, 164 decemberében visszafoglalták Jeruzsálemet és újra felszentelték a jeruzsálemi templomot. (Erre emlékeztet a hanukka ünnepe.) Hosszú harcok után, i.e. 141-től az ötödik fiú, Simon már királyi és főpapi címet viselt, új dinasztiát alapított.
"A válaszom Gibsonnak ennyi: Nem! Köszönjük, nem kérünk a rendezői munkásságából!" - mondta szerdán Abe Foxman az antiszemitizmus ellen küzdő Rágalmazásellenes Liga (Anti-Defamation League) vezetője. "Az utolsó dolog, amire a zsidó történelemnek szüksége van, hogy hollywoodi sztorit csináljanak belőle. Gibson kezei között még akár a háborút is elveszthetnénk".
A Passió hatalmas sikere újjáélesztette Hollywood érdeklődését a bibliai témák iránt, az azonban valószínűtlen, hogy bármelyik új mű képes lenne olyan bevételt termelni, mint A passió, ami az Egyesült Államokban a 2004. február 25-ei premiere óta 265 millió dollár bevételt hozott.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2012
- Öveges professzor, mindenki fizikatanára
- Tabutörő stációk: Szexuális forradalom – szexuális ellenforradalom
- A japán-amerikaiak internálása a második világháborúban
- Vietnam öröksége - Irak árnyéka
- Szex, szerelem, testiség a szocializmusban
- Balatonederics: A fekete kastély kísérteties históriája
- Variációk Fidel Castro likvidálására
- Kossuth „búcsúja” prózában és versben
- Megmentésre váró hungarikumok
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank 13:20
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap